Szokásos lemaradásomat pótolandó, következzen egy
visszatekintés a 2011/2012-es tanévre. Ha már itt a nyár!!! :)
-------
2012. február 17-e, az iskolai farsang napja volt.
Sajnos, a délelőtt még nem volt olyan jó, mert tanulnunk kellett, rövidített
tanítási órák voltak. A fennmaradó időben sokat gyakoroltunk, készültünk az
esti versenyre: öregek otthona lakóinak öltöztünk be. Sokat táncoltunk, de a
próba után hazamehettünk.
Délután negyed 5-kor volt a találkozó az iskolában,
gyülekező az osztályteremben. Ahogy megérkeztem, rögtön elkezdtem öltözködni.
Hú – izgultam –, már csak pár perc van vissza!
Mindenkiben éreztem a feszültséget.
Megkezdődött a verseny. Az osztályok egy előre
megállapított sorrendben léptek fel. Jaj, Istenem! - idegeskedtem. – Rögtön mi
jövünk!
Amikor beindult a zene, mindenkinek felcsillant a szeme,
s nem csak az izgalom miatt, hanem attól a képzeletbeli gyógyszertől is, amit
Zoli bácsi osztott ki, ápolónak beöltözve.
Amikor elkezdtünk táncolni, mindenkiben azonnal megszűnt
a feszültség, csak a zene és a tánc volt. Semmi más. Mindenkin láttam a
boldogságot, hogy mindenki jól érzi magát. A műsorunk végén, Viki hátán
kötöttem ki, egy hatalmas hálóingben, amibe kétszer is belefértem volna.
A közönség ezerrel tapsolt, mi voltunk a legsikeresebbek,
ehhez nem fért kétség, majd elhagytuk a színpadot.
Miután minden osztály szerepelt, a zsűri visszavonult, hogy
meghozza döntését. Nem kellett túl sokat várnunk, következett az
eredményhirdetés. Hatalmas volt a feszültség, ahogy visszafelé haladva mondták
be a helyezéseket. A mi osztályunk lett az első, a 6. A. Megnyertük a fődíjat, a tortát és a két óriás
pizzát. Ettünk és ettünk és ettünk. De nem sokat pihenhettünk, mert kezdetét
vette a disco.
Táncoltam a Zsófival, a Rebivel és a Biával. Amikor épp a
legjobban éreztem magam, szerencsétlen módon nekem jött valaki tánc közben, így a szemüvegem a földre esett,
az egyik lencse ki is jött a keretből, győztük megkeresni. Pánik fogott el, mi lesz, ha eltörik?! Nagyon
sírtam. Rebi alig tudott vigasztalni, aki szintén velem együtt sírt, amitől még
jobban sírtam. Na mindegy! Így esett! Nagyon szomorúan mentem haza.
A farsang első fele nagyon jól sikerült, remélem, hogy
jövőre is mi nyerünk, és máskor nem ér ilyen szerencsétlenség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése