Varázskút: Budapesti Kirándulás

Utólag visszagondolva, rengeteget készültem a történelem versenyre. A II. Világháború előtti Kisgazdapártról és Kovács Béláról szinte minden a kisujjamban volt. Persze azóta kissé megkopott a tudás, de a lényeg azért még megvan.

Ezzel a szöveggel egyébként bekerültem az iskola évkönyvébe. Íme, itt az eredeti verzió:

--------

BUDAPESTI KIRÁNDULÁS

Horváth Dalma Izabella

6./A

A „Világ érdekes!” – olvasható a világhálón a Csodák Palotája oldalán, s valóban! A Csodák Palotája nem cáfol rá erre a kijelentésre. De haladjunk szép sorjában…

Mi, a történelmi verseny győztesei, türelmetlenül vártuk a napot, amikor elutazhatunk Budapestre a Csodák Palotájába. Reggel hétkor volt a találkozónk, és busszal utaztunk a többi iskola tanulóival, tanáraival együtt. Három órás útnak néztünk elébe, de a társaság jókedvének köszönhetően ez az idő hamar eltelt. Menet közben megmozgathattuk csontjainkat-izmainkat, amikor Pakson megálltunk, friss levegőt szívni, italt venni, és ugyebár a természet is megkövetelte a magáét. Apukám szokta mondani: „Először engednünk kell a természetnek, hogy aztán úrrá legyünk felette”.

Jóval tíz óra után érkeztünk Budapestre, és a városban való rövidke városnézés után végre megérkeztünk első helyszínünkre a Parlament elé. Ki kellett várnunk a sorunkat, mert a csoportok fogadása pontos menetrend szerint történik. Az egyéb fémtárgyaink kipakolása után sikerült átcsusszannunk a biztonsági kapun. Csodálatos az építmény, nem csak kívül, belül is! Méltán az ország legfőbb épülete, és méltán ad helyet az Országgyűlésnek, ahol hazánk régi és mai elöljárói végzik tevékenységüket. Felemelő érzés volt ott állni és végignézni a padsorokon, a hatalmas falakon, díszeken. Az Országházban őrzik a koronázási ékszereket és természetesen a magyar Szent Koronát is, hazánk több mint ezer éves múltjának legfőbb jelképeit. Csak vaku nélkül volt szabad lefényképezni.

Az Országház után következett a Csodák Palotája. Hatalmas üveg- és acélépület, előtte idillikus tavacskával, benne aranyhalakkal, kacsákkal. De nem vettük be azonnal a várat, mert eljött a dél, és mindenki éhes volt már: megebédeltünk egy étteremben, ami elég kedves, hangulatos helynek bizonyult. Már csak néhány perc! – gondoltam, és végre eljön a pillanat. Úgyis lett. Tele hassal és megújult erővel kezdődött a kaland.

Végre bebocsájtást nyertünk. Az Interneten korábban tájékozódtam, ahol ez áll: „Interaktív tudományos bemutató és oktatóhely. Alapvetően a gyerekeknek mutatja be a természettudományok szabályait. Ötvözi a múzeum, az iskola, a játszóház, a vidámpark, és a kultúrház elemeit.” Valóban így van. Mennyivel érdekesebb egyes fizikai jelenségeket így megfigyelni, játékosan. Számtalan érdekesség: a „Táncoló labda”, a „Fogj kezet magaddal”, a „Fakírágy”, a „Bársony hárfa”. De leginkább talán a „Hűtlen árnyék” tetszett, ami abból áll, hogy fényvillanás után, a hátunk mögötti falon ott maradt az árnyékunk. Felsorolni is alig tudnám, mennyi minden volt még!

A Csodák Palotája elnevezés Öveges József, rég elhunyt professzortól ered. Szerintem nagyon találó a név.

Sajnos, ahogy ez történni szokott, ahol az ember jól érzi magát, ott gyorsabban telik az idő, és bánatunkra, a mi időnk is lejárt, indulnunk kellet haza. Élményekkel feltöltődve utaztuk vissza Pécsre. és láttam, hogy mindenkiben ott motoszkálnak még a látottak, a nap izgalmai. Egészen remek nap volt!