Utólag visszagondolva, rengeteget készültem a történelem
versenyre. A II. Világháború előtti Kisgazdapártról és Kovács Béláról szinte
minden a kisujjamban volt. Persze azóta kissé megkopott a tudás, de a lényeg
azért még megvan.
Ezzel a szöveggel egyébként bekerültem az iskola évkönyvébe.
Íme, itt az eredeti verzió:
--------
BUDAPESTI
KIRÁNDULÁS
Horváth
Dalma Izabella
6./A
A „Világ érdekes!” – olvasható a világhálón a Csodák
Palotája oldalán, s valóban! A Csodák Palotája nem cáfol rá erre a
kijelentésre. De haladjunk szép sorjában…
Mi, a történelmi verseny győztesei, türelmetlenül vártuk
a napot, amikor elutazhatunk Budapestre a Csodák Palotájába. Reggel hétkor volt
a találkozónk, és busszal utaztunk a többi iskola tanulóival, tanáraival
együtt. Három órás útnak néztünk elébe, de a társaság jókedvének köszönhetően
ez az idő hamar eltelt. Menet közben megmozgathattuk csontjainkat-izmainkat,
amikor Pakson megálltunk, friss levegőt szívni, italt venni, és ugyebár a
természet is megkövetelte a magáét. Apukám szokta mondani: „Először engednünk
kell a természetnek, hogy aztán úrrá legyünk felette”.
Jóval tíz óra után érkeztünk Budapestre, és a városban
való rövidke városnézés után végre megérkeztünk első helyszínünkre a Parlament
elé. Ki kellett várnunk a sorunkat, mert a csoportok fogadása pontos menetrend
szerint történik. Az egyéb fémtárgyaink kipakolása után sikerült átcsusszannunk
a biztonsági kapun. Csodálatos az építmény, nem csak kívül, belül is! Méltán az
ország legfőbb épülete, és méltán ad helyet az Országgyűlésnek, ahol hazánk
régi és mai elöljárói végzik tevékenységüket. Felemelő érzés volt ott állni és
végignézni a padsorokon, a hatalmas falakon, díszeken. Az Országházban őrzik a
koronázási ékszereket és természetesen a magyar Szent Koronát is, hazánk több
mint ezer éves múltjának legfőbb jelképeit. Csak vaku nélkül volt szabad
lefényképezni.
Az Országház után következett a Csodák Palotája. Hatalmas
üveg- és acélépület, előtte idillikus tavacskával, benne aranyhalakkal, kacsákkal. De nem vettük be azonnal a várat, mert eljött
a dél, és mindenki éhes volt már: megebédeltünk egy étteremben, ami elég
kedves, hangulatos helynek bizonyult.
Már csak néhány perc! – gondoltam, és végre eljön a pillanat. Úgyis
lett. Tele hassal és megújult erővel kezdődött a kaland.
Végre bebocsájtást nyertünk. Az Interneten korábban
tájékozódtam, ahol ez áll: „Interaktív tudományos bemutató és oktatóhely.
Alapvetően a gyerekeknek mutatja be a természettudományok szabályait. Ötvözi a
múzeum, az iskola, a játszóház, a vidámpark, és a kultúrház elemeit.” Valóban
így van. Mennyivel érdekesebb egyes fizikai jelenségeket így megfigyelni,
játékosan. Számtalan érdekesség: a „Táncoló labda”, a „Fogj kezet magaddal”, a
„Fakírágy”, a „Bársony hárfa”. De leginkább talán a „Hűtlen árnyék” tetszett,
ami abból áll, hogy fényvillanás után, a hátunk mögötti falon ott maradt az
árnyékunk. Felsorolni is alig tudnám, mennyi minden volt még!
A Csodák Palotája elnevezés Öveges József, rég elhunyt
professzortól ered. Szerintem nagyon találó a név.
Sajnos, ahogy ez történni szokott, ahol az ember jól érzi
magát, ott gyorsabban telik az idő, és bánatunkra, a mi időnk is lejárt,
indulnunk kellet haza. Élményekkel feltöltődve utaztuk vissza Pécsre. és
láttam, hogy mindenkiben ott motoszkálnak még a látottak, a nap izgalmai.
Egészen remek nap volt!
 |
| Ezt a szobrot, gondolom, mindenki felismeri! :) |
|
 |
| Hurrá!! Repülünk!! :) |
 |
| Hujjé!! |
 |
| Hi !!! |
 |
| Visszafelé kimerülten. Vagy inkább ábrándozva? |
|
 |
| Az én kis Spongyám! |
