Mire jó, ha az ember hosszú idő után az íróasztala fiókjában rendet rak? Például arra, hogy megtalálja a régi meséjét, amit negyedikben írt. Ezzel akkoriban első helyezést értem el. Most közzé teszem.
ÉJJEL A KÖNYVTÁRBAN
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy fiú, aki imádott olvasni. De szegény, soha sem olvashatott, mert első volt számára mindig a kötelesség. Éjt nappallá téve dolgoztatták, játékra, olvasására nem maradt ideje. Pedig mennyire szeretett volna olvasni! Forgatni a mesekönyvek színes lapjait. Ezért, amikor tehette, mindig a könyvtár épülete körül sündörgött, és arról ábrándozott, hogy beoson majd egyszer, és kedvére elolvas majd mindent, ami érdekli.
Egy alkalommal mellészegődött a szerencse, és épp a hatalmas könyvtár épületében kellett dolgoznia. Csak nézte, nézte a rengeteg, régi könyvet a polcokon, végighúzta ujjait a könyvek bordázatán, mintha öregemberek arcai lennének – gondolta. Miközben így ábrándozott, arra lett figyelmes, hogy elfogytak körülötte az emberek, az olvasóterem kiürült. Most, vagy soha! – gondolta, s elhatározta, hogy nem dobja el a szerencséjét. Nem ment ki a kapun, inkább hirtelen mozdulattal egy hatalmas szekrény mögé bújt. Várta, hogy a takarítók elvégezzék a munkájukat, majd távozzanak. Senki nem vette őt észre. Amikor már síri csönd uralkodott, előmerészkedett, s elindult vissza az olvasóterem irányába. De előtte meg kellett szereznie még a kulcsot a kapustól. Lépéseinek halk neszét elnyomta az öreg horkolása. Óvatosan vette el az asztalról a kulcsot, nehogy zajt csapjon, és megindult az olvasóterem ajtaja felé. Amikor odaért, elfordította a kulcsot a zárban. Nagy sötétség tárult elé. Felgyújtotta hát a lámpát, és birtokba vette az egész termet. Gyönyörködve haladt el a polcok előtt, mígnem egy érdekes könyvre lett figyelmes. Levette, majd egy asztalra tette. Belelapozott. Csodálatos mesevilág tárult a szeme elé. Nem tudott betelni a könyv színes oldalaival. „Milyen sok gyönyörű kép! – kiáltott fel. – És egy különös erdő!”
Ahogy a csodálatos könyvlapokhoz ért, hirtelen káprázat fogta el. Maga sem tudta mitől, talán az álmosságtól – mert későre járt –, de mintha megelevenedett volna az egyik kép. Ugyanabban a pillanatban halkan koppant a homloka az asztal lapján. Elaludt.
- Hát te ki vagy? – kérdezte az erdei manó. Hogy kerülsz ide?
- Magam sem tudom, és azt sem, hogy hol vagyok – válaszolta a fiú.
- A mesék birodalmába kerültél. De ha igyekszel, és három feladatot teljesítesz, visszajuthatsz a saját világodba – nyugtatta meg a fiút. Ehhez viszont három próbát kell teljesítened. Szörnyeket kell legyőznöd, gonoszokat. Becsületesen kell helytállnod, és erre csak néhány órád van reggelig. Különben örökké itt maradsz velem. De vigyázz, mert egyre nehezebbek lesznek a feladatok!
- Nem is tudom – válaszolta erre a fiú. – Olyan rosszak velem az igazi világban. Lehet, hogy örökre itt kellene maradnom. De ha segítesz, sikerülni fog, és akkor talán te is velem jöhetsz az én valóságomba.
A manó beleegyezett és elindultak az első feladat teljesítésére. Egy mély gödör szélén találták magukat.
- Ne feledd! Ha belevágsz, nincs visszaút! – mondta a manó. – Becsülettel végig kell csinálnod!
- Rendben – válaszolta erre a fiú.
Hopsz, és már ugrottak is.
A manó így szólt:
- Itt három szörnyet kell legyőznöd.
Mire kimondta, már jöttek is a szörnyek, és nekik rontottak. Ó! Egy hatalmas kígyó, egy unikornis, és nem is tudni, micsoda a harmadik! A fiú kettőt legyőzött, a harmadikat, a kígyót pedig a manó.
- Sikerült hát! Mehetünk a következő feladat felé – mondta a fiú.
- A második feladat könnyebbnek tűnik talán, mert csak egy szörnyet kell legyőzni, de sokkal hatalmasabb lesz – figyelmeztette a manó a fiút. – Készen állsz a próbára?
- Igen – válaszolta.
Ekkor megint egy mély gödör szélén találták magukat. Beleugrottak. Egy újabb világ tárult eléjük, és valóban, ott volt a szörny. De mire észbe kaphatott volna, megelőzték, és hátulról legyőzték. Így, a második feladatot is teljesítették. Nagyon örültek ennek.
„Már csak egy feladat van hátra” – bátorította a manó. Megkeresték a következő gödröt és beleugrottak. De ekkor tíz fenevadat kellett legyőzniük. Máris ott termett előttük mind. Vitézül verekedtek, és legyőzték őket. A végére teljesen belejöttek a harcba.
Ekkor egy harsonaszóra lettek figyelmesek, majd hirtelen visszakerültek arra a helyre, ahol először találkoztak.
A fiú kinyitotta szemét, és álmosan dörzsölte meg. Először nem is tudta, hol van, de a zaj, ami közeledett, rögtön az eszébe juttatta, hogy a könyvtár olvasótermében van, és átaludta az éjszakát.
Az öreg kapus rontott felé, aki reggel felébredt, és észrevette a kulcs eltűnését, de amikor látta, hogy csak egy fiúcska az, aki a teremben lehajtott fejjel alszik, elszállt a mérge. Ezért meg sem bűntette.
A fiú nem is gondolta, hogy ilyen bámulatos világ tárulhat az ember szeme elé, ha olvas. Csak a manót, a barátját sajnálta, aki ottmaradt egyedül abban a különleges világban, aki talán egy újabb kisfiúra vár, hogy megküzdhessenek a fenevadakkal.
Az idő múltával, amikor egyedül volt, sokszor gondolt a manóra. Ilyenkor mindig elé tárult az erdő csodálatos világa. Tudta, hogy a valóságban nem lehet vele, de örökké emlékezni fog rá.
Egy alkalommal mellészegődött a szerencse, és épp a hatalmas könyvtár épületében kellett dolgoznia. Csak nézte, nézte a rengeteg, régi könyvet a polcokon, végighúzta ujjait a könyvek bordázatán, mintha öregemberek arcai lennének – gondolta. Miközben így ábrándozott, arra lett figyelmes, hogy elfogytak körülötte az emberek, az olvasóterem kiürült. Most, vagy soha! – gondolta, s elhatározta, hogy nem dobja el a szerencséjét. Nem ment ki a kapun, inkább hirtelen mozdulattal egy hatalmas szekrény mögé bújt. Várta, hogy a takarítók elvégezzék a munkájukat, majd távozzanak. Senki nem vette őt észre. Amikor már síri csönd uralkodott, előmerészkedett, s elindult vissza az olvasóterem irányába. De előtte meg kellett szereznie még a kulcsot a kapustól. Lépéseinek halk neszét elnyomta az öreg horkolása. Óvatosan vette el az asztalról a kulcsot, nehogy zajt csapjon, és megindult az olvasóterem ajtaja felé. Amikor odaért, elfordította a kulcsot a zárban. Nagy sötétség tárult elé. Felgyújtotta hát a lámpát, és birtokba vette az egész termet. Gyönyörködve haladt el a polcok előtt, mígnem egy érdekes könyvre lett figyelmes. Levette, majd egy asztalra tette. Belelapozott. Csodálatos mesevilág tárult a szeme elé. Nem tudott betelni a könyv színes oldalaival. „Milyen sok gyönyörű kép! – kiáltott fel. – És egy különös erdő!”
Ahogy a csodálatos könyvlapokhoz ért, hirtelen káprázat fogta el. Maga sem tudta mitől, talán az álmosságtól – mert későre járt –, de mintha megelevenedett volna az egyik kép. Ugyanabban a pillanatban halkan koppant a homloka az asztal lapján. Elaludt.
- Hát te ki vagy? – kérdezte az erdei manó. Hogy kerülsz ide?
- Magam sem tudom, és azt sem, hogy hol vagyok – válaszolta a fiú.
- A mesék birodalmába kerültél. De ha igyekszel, és három feladatot teljesítesz, visszajuthatsz a saját világodba – nyugtatta meg a fiút. Ehhez viszont három próbát kell teljesítened. Szörnyeket kell legyőznöd, gonoszokat. Becsületesen kell helytállnod, és erre csak néhány órád van reggelig. Különben örökké itt maradsz velem. De vigyázz, mert egyre nehezebbek lesznek a feladatok!
- Nem is tudom – válaszolta erre a fiú. – Olyan rosszak velem az igazi világban. Lehet, hogy örökre itt kellene maradnom. De ha segítesz, sikerülni fog, és akkor talán te is velem jöhetsz az én valóságomba.
A manó beleegyezett és elindultak az első feladat teljesítésére. Egy mély gödör szélén találták magukat.
- Ne feledd! Ha belevágsz, nincs visszaút! – mondta a manó. – Becsülettel végig kell csinálnod!
- Rendben – válaszolta erre a fiú.
Hopsz, és már ugrottak is.
A manó így szólt:
- Itt három szörnyet kell legyőznöd.
Mire kimondta, már jöttek is a szörnyek, és nekik rontottak. Ó! Egy hatalmas kígyó, egy unikornis, és nem is tudni, micsoda a harmadik! A fiú kettőt legyőzött, a harmadikat, a kígyót pedig a manó.
- Sikerült hát! Mehetünk a következő feladat felé – mondta a fiú.
- A második feladat könnyebbnek tűnik talán, mert csak egy szörnyet kell legyőzni, de sokkal hatalmasabb lesz – figyelmeztette a manó a fiút. – Készen állsz a próbára?
- Igen – válaszolta.
Ekkor megint egy mély gödör szélén találták magukat. Beleugrottak. Egy újabb világ tárult eléjük, és valóban, ott volt a szörny. De mire észbe kaphatott volna, megelőzték, és hátulról legyőzték. Így, a második feladatot is teljesítették. Nagyon örültek ennek.
„Már csak egy feladat van hátra” – bátorította a manó. Megkeresték a következő gödröt és beleugrottak. De ekkor tíz fenevadat kellett legyőzniük. Máris ott termett előttük mind. Vitézül verekedtek, és legyőzték őket. A végére teljesen belejöttek a harcba.
Ekkor egy harsonaszóra lettek figyelmesek, majd hirtelen visszakerültek arra a helyre, ahol először találkoztak.
A fiú kinyitotta szemét, és álmosan dörzsölte meg. Először nem is tudta, hol van, de a zaj, ami közeledett, rögtön az eszébe juttatta, hogy a könyvtár olvasótermében van, és átaludta az éjszakát.
Az öreg kapus rontott felé, aki reggel felébredt, és észrevette a kulcs eltűnését, de amikor látta, hogy csak egy fiúcska az, aki a teremben lehajtott fejjel alszik, elszállt a mérge. Ezért meg sem bűntette.
A fiú nem is gondolta, hogy ilyen bámulatos világ tárulhat az ember szeme elé, ha olvas. Csak a manót, a barátját sajnálta, aki ottmaradt egyedül abban a különleges világban, aki talán egy újabb kisfiúra vár, hogy megküzdhessenek a fenevadakkal.
Az idő múltával, amikor egyedül volt, sokszor gondolt a manóra. Ilyenkor mindig elé tárult az erdő csodálatos világa. Tudta, hogy a valóságban nem lehet vele, de örökké emlékezni fog rá.
Pécs, 2009. október 14.
